Ez az egyik sablonkérdés, ami általában előkerül a legtöbb kommunikációban, de a válasz már nem igazán érdekli a kérdezőt, hiszen ez csak egy udvariassági formává vált. Azért jutott most mégis eszembe, mert most sokan sokféleképpen válaszolnának erre a kérdésre.

     Van, aki otthon, "hómofiszban" nyomja, mellette a család ellátása, a gyerekek  tanulása/tanítása is bejön külön feladatként, semmi környezetváltozás, hiszen otthon kell lenni, és ha marad némi üres idő, akkor jólesik már egy picit lepihenni. De jó lenne már visszatérni a melóba! ( Ki gondolta volna, hogy valaha is fog így hiányozni...)

      Van, akinek be kell járnia dolgozni. Kicsit meg van keverve a munkarend, a beosztás, de megy a verkli tovább. Itt rettentően sokat számít a munkahelyi légkör, a kollégák beállítottsága. Nem könnyű megtalálni a helyes egyensúlyt, a józan óvatosságot, ha valaki állandóan retteg melletted, és a halált várja. Hiába próbálod nyugtatni, aztán, mikor már a te cérnád is elfogyott, bedobod az aduászt: Aki fél, annak meggyengül az immunrendszere is! Sajnos, ez sem használ, így kínban telnek a percek, és olyan jó hazamenni!

      Van, aki kényszerűségből kénytelen otthon maradni, aggódik a család anyagi biztonsága miatt, fogalma sincs, mi lesz ezután, hogy áll majd talpra megint. Ilyen lelkiállapotban iszonyú nehéz otthon ülni és együtt lenni a családtagokkal, hiszen így nem tudja az ember értékelni az együtt töltött időt, mert jobb volna inkább egyedül lenni,  terveket kovácsolni, taktikákat kidolgozni a jövőre nézve, vagy egyszerűen csak imádkozni, hogy minél előbb legyen vége ennek az egésznek.

      Ha valaki szembejön velünk az utcán, az üzletben, nem tudhatjuk, melyik csoportba tartozik, így próbáljunk meg egymással türelmesebbek, empatikusabbak lenni ebben az időszakban. Ez azért nagy elvárás, hiszen éppen ezekből fogyunk ki mi magunk is az idő múlásával.

      Mégis meg kell próbálnunk, hiszen az emberség egyik kritériuma éppen az lenne, hogy nehéz helyzetben segítjük egymást. Mindenkinek sok erőt, kitartást kívánok, így tudunk sikeresen vigyázni egymásra és magunkra is!

      És most szép nyugodtan csücsülhet, az elkövetkező napokban nem fogja megzavarni senki, mert a Húsvétot most otthon töltjük. Ennek is megvannak a szépségei.

       Az idén volt elég idő kicsinosítani az otthonunkat, tudunk figyelni egymásra, lazán és könnyedén meglesz a sütés-főzés, hiszen most nem kell görcsölni, megfelelni a vendégseregnek, lehet alkotni saját kedvünkre. Ez a járvány most kíméli az idegeinket és a pénztárcánkat is. Bár az utóbbit nem biztos, ma reggel annyi vásárló volt a kedvenc boltomban, hogy szegény Győrfi Pál sírva fakadt volna. Na, mindegy , koncentráljunk a pozitív dolgokra, az erősíti az immunrendszert is.

      Mindenkinek bensőséges,szép ünnepet kívánok!

     Kulcsfogalmak lesznek az elkövetkező időszakban. Picit boncolgassuk őket...

Kitartás.

A legkevésbé szorul magyarázatra. Mindenkinek nehézségeket, kényelmetlenséget, a komfortzónából való kimozdulást " utalt ki" a koronavírus. Illetve a terjedése elleni védekezés. Ez egy olyan helyzet, amit nem lehet áldozat nélkül megúszni. Vagy gazdasági eredményeket, anyagi biztonságot áldozunk, ekkor leáll a termelés, csendesek az utcák, csak a legszükségesebb szolgáltatók üzemelnek. A mi hazánk is ezt az utat választotta, így most a családtagok nagy része egymásra hangolódhat, ennek a folyamatnak minden nehézségével együtt. Vagy áldozhatunk emberéleteket is, ezt az utat skandináv államok járják, nem áll meg az élet, minimálisak a megszorítások, teljes mellszélességgel állnak a koronavírus elébe. Az élet majd eldönti, milyen eredménye lesz ennek az eljárásnak. Mivel biztos védekezés jelenleg nincs, mindenki a saját erőnlétére, fizikális és mentális erejére számíthat, és ők bíznak magukban. Nyilván van is rá alapjuk. Nálunk sajnos a lakosság egészségi állapota nem ilyen rózsás, így marad a nehézségek elviselése, amihez a kitartás kell.

Betartás.

Alapvető jelentése most nagyon időszerű: tartsuk be a rendelkezéseket, szabályokat, még ha ez kevésbé ínyünkre való is, mert ezzel védjük magunkat, és közösségünk- család, munkahelyi kollektíva, társadalom- tagjait. Minden változás nehéz, óhatatlanul problémákkal jár, de a magasabb szempont felülírja az egyéni érdeket, ezt mindnyájunknak be kell látni.

A szlengben is van ennek a szónak egy jelentése: a másik akadályozása. Erre is számos példa adódott az elmúlt időszakban, a legkirívóbb a bespájzolás, amikor WC-papírtól kezdve liszten át cukorig, konzervig minden eltűnt a boltokból, mire a munkából a dolgozó hazafelé menet vásárolhatott volna. Pedig ezerszer elmondták, hogy az alapvető szükségletek kielégítésére folyamatosan lehetőség lesz. Ennek ellenére párszázezer ember alaposan betartott a többinek az "előrelátó" készletfeltöltéssel. Szerencsére úgy tűnik, lecsengett ez a dolog.

Összetartás.

Ennek is nagy lenne most a jelentősége, hisz egymás segítségére szorulunk, és a lelkierőt is növeli, ha egy csoport tagjaként állunk a nehézségek elé, nem egyedül cibál bennünket az élet vihara. Szóval, most félre kéne tenni az értelmetlen politikai csatározásokat, oktalan vádaskodásokat, és egy irányba kéne tartani. Szerencsére a legtöbben ezt látják, érzik, így több lélekemelő eseményünk is van, pl. a menetrendszerű esti taps a szolgáltatásokat végző honfitársakért ( egészségügy, élelmezés, szállítás, stb.), vagy az egyes cégek kedves felajánlásai (süti, üdítő, kávé, ebéd, stb.) ugyanezen emberek számára.

Úgyhogy mindenki nyugodt lehet, helyes irányba tartunk, és ha ezt a három fogalmat jól értelmezzük, kilábalunk minden bajból.

     Aktív egészségügyisként nem tudom hanyagolni a témát, hiába határozom el, hogy nem foglalkozom vele, hisz vannak elegen, akik megteszik. Csak tényleg úgy van, hogy más szemszögből eltérő dolog kerül előtérbe, mindenkinek más a lényeges.

    Eljutottunk abba a stádiumba, hogy komolyodik a helyzet, és még az is nehezíti, hogy jelenleg egyszerre 2 járvány is aktív hazánkban, az influenza is komoly esetszámmal szerepel. Szóval, akinek magas láza van és köhög, az nem biztos, hogy király lett, és ember legyen a talpán, aki a kezdeti szakaszban meg tudja különböztetni a két vírusfertőzést. Nyilván itt kerül képbe a differenciálás, tesztelni azt, aki érintett területről vagy környezetből jött, de mint minden teszt, ez sem 100%-os biztonságú, szóval innentől lesz fontos az egyéni felelősségteljes magatartás a megfelelő egyensúlyi állapottal. Akinek tényleg menni kell, az mozduljon ki, de mivel minden pillanatban nem fertőtleníthetünk, ne fogjunk meg semmit feleslegesen. Akit megnyugtat, viseljen kesztyűt. Az egyszerű sebészeti maszk, amit a legtöbben használunk, a fertőzéstől nem véd meg, de ha a viselője szenved valamilyen  ragálytól, akkor az nem terjed tovább, ami azért hasznosnak tekinthető. Szabad levegőn azonban nyugodtan lehet nélküle tartózkodni. A zárt terek gyakori szellőztetése elengedhetetlen, tehát ne csak maradj otthon, hanem buzgón tárd ki az ablakokat minél többször!

    Amennyire lehet, kerüljük a csoportos eseményeket, még családon, baráti körön belül is. Nem a világ vége közeledik, 2-3 hónap múlva minden összejövetel pótolható. Ez pillanatnyilag a leghatásosabb, amit a közösségért tehetünk, ezt most tényleg nem korlátozásként kell felfogni, hanem mondjuk karitatív cselekedetként. Önmagunkért is kell tennünk, mert rajtunk múlik a családunk sorsa, fizikailag és mentálisan is topon kell lennünk.

     Immunrendszerünket turbózzuk minőségileg és mennyiségileg is megfelelő táplálkozással, és pozitív hozzáállással erősítsük magunkat és szeretteinket, akkor biztosan messziről elkerülnek a vírusok! :)

     Általában ezt kell bizonyítanunk egy pipával több internetes felületen is. De mi a helyzet valójában? Nyilván testfelépítés szempontjából nem vagyok az, különleges ötvözetek és áramkörök helyett bonyolult kölcsönhatásokban közreműködő szerves anyagokból állok össze. Érzelmi világ - hát, az nekem aztán van, ezerrel ajnározom az állatokat, amelyikhez csak hozzáférek, adakozom több gyermek- és betegsegítő alapítványnak, rendszeres vér-és plazmaadó vagyok, dédelgetem a gyerekeimet, patronálom a szüleimet, szóval az érzelmeknek nagy szerepe van az életemben. A robotokra ez ugyebár nem jellemző, bár az androidokat úgy programozzák, hogy mutassanak érzelmeket, ( Asimov szerint legalábbis) még ha nem is érzik azokat.  Döntéshozatal hideg fejjel, alapos , de gyors mérlegelés alapján - hát ez is robotság, én is megteszem, amit tudok, de a hideg fej biztosan hiányzik.

     Akkor miért is jutott eszembe ez az egész robot-dolog? Elméláztam kicsit a mindennapi életem felett, és egy érdekes felfedezést tettem: a hétköznapjaim menete főbb vonalakban a következő:

           Probléma   -  megoldáskor pipa a képzeletbeli listán  -   továbblépés, aztán újabb

                    Gond    -      Pipa    -    Továbblép

                    Gond    -      Pipa    -    Továbblép

míg be nem esem az ágyba, hogy holnap kora reggel kezdhessem újra az egészet. És mi dolgozik így, séma alapján ?  Bizony, a robot. Sok dolgot így oldok-oldunk  meg, rutinból, tudatos átélés, a pillanatban való jelenlét nélkül, csak hogy túléljünk. Ez a lelki életnek bizony nem kedvez, belefásulunk a mindennapokba, eltűnik a szépség, a kedvesség, csak gyűrjük tovább, mint egy gép. Bizonyos esetekben ez jó, mások nehézségeibe nem tudunk belevonódni sérülés nélkül, hát jobb, ha csak tesszük a dolgunkat maximális szinten, és lépünk tovább. De meg kell találni az egyensúlyt, be kell vállalni némi fájdalmat és lemondást, hogy valóban ÉLJÜNK, ne csak LÉTEZZÜNK. Tehát most ünnepélyesen kijelentem:

                                                        NEM VAGYOK ROBOT !!! 

    Úgy terveztem, nem nyúlok ehhez a témához még egyszer, de nem tudom megúszni, mert annyira része az életemnek. Most kórházi gyógyszerészként átélem egyszer a próbatételt az intézményben, aztán amikor délután megyek kicsit besegíteni a közforgalmú patikába, azt látom, hogy ott sem jobb semmivel, csak mások a kritikus pontok.

    Egyszerűen képtelen vagyok elmélkedni bármilyen más kérdésről, vagy relaxálni egy kicsit, mert kb. 5 másodperc múlva már azon jár az eszem, melyik céget kéne még hívnom, hogy szerezni tudjak még egy kis fertőtlenítőt, vagy hogy miért nem képesek megérteni az emberek, hogy ne mostanra időzítsék a nagybevásárlást a patikában, ne tömegeljenek,  és hogy a kívül várakozás elsősorban az ő érdeküket szolgálná. ( Bár elvileg mi is aggódhatnánk idős orvos, gyógyszerész és ápoló kollégáink miatt, mint a pedagógusok az övéik miatt...)

    Ez az időszak nem kedvez a nagyívű eszmefuttatásoknak, lemondásokkal jár, csak a kitartás segíthet. Ugyanakkor tisztelettel figyelem ápoló kolléganőimet, akik minden egyes belépő beteget türelemmel kikérdeznek, fertőtlenítenek, irányítanak töretlen odaadással, szakmailag felkészülten.

     Mindnyájuknak sok erőt  és pozitív energiát kívánok az elkövetkező időszakra.

      Ez egy gyakori jókívánság, küldjük a  gyermekünknek, barátainknak, búcsúzáskor az exünknek,( ha már velünk nem jött össze neki ), és komolyan is gondoljuk, csak hát ez így egy megfoghatatlan valami, ködös délibáb. Való igaz, nincs ennek egy adekvát definíciója, szinte mindenkinek mást jelent, nincs két egyforma boldogság.

     Az biztos, hogy nem vagyunk egyformák, van, aki könnyebben eléri ezt az állapotot, van, aki kevésbé hajlamos rá, mert ehhez tényleg kell egy mentális beállítottság. És ez az, amin valójában dolgozni tud az ember, hogy a szemléletét alakítsa, a világlátását módosítsa, képessé tegye magát a boldogságra.

      Ugyanis a boldogság nem egy tartós állapot, nem rózsaszín ködben lebegünk 5 centire a föld fölött, hanem apró dolgokból tevődik össze, naponta több kis pillanat, ami nem csak önmagában hatásos, hanem később, visszaemlékezéskor is kiváltja ugyanazt a kellemes érzést. Ezért kell sok szép élményt, emléket gyűjteni, mert ez később is jól jöhet.

      Szóval, tuti recept nincs, de mik azok az összetevők, amik jó, ha megvannak?     Először is ne gondoljuk, hogy a sok pénz, vagyon előrébb visz ezen az úton. A külső körülmények szerepe elenyésző, a lelki egyensúlyunknak kell meglennie ahhoz, hogy átérezhessük ezeket a felemelő pillanatokat. Tehát nagyon fontos, hogy elfogadjuk és becsüljük önmagunkat, ismerjük fel a korlátainkat, tudjuk elhelyezni magunkat a világban, amiben élünk. Ugyanígy el kell fogadnunk a körülményeket, helyzeteket, amikbe csöppenünk, és megbecsülni, amink van. Ne hasonlítsuk magunkat másokhoz, nekik más az életük, mások a lehetőségeik. Magunkhoz képest kell nézni a fejlődést, az előrelépést, a gyarapodást, vagy éppen a visszaesést, mert a saját helyzetünk felmérésével találjuk meg a kiutat a bajból.

          " Bízz az Útban. Mindig oda visz, ahová menned kell, még ha ez nem is ott van, ahova menni akartál."  Ez az idézet egyébként szinte összefoglalja a boldogság kulcsát: a sorsunk elfogadását. Hányszor fordult már elő mindnyájunkkal, hogy úgy tűnt, romba döntötte valami a terveinket, és később kiderült, hogy minden pont úgy volt jó, ahogy történt. Fogadjuk el a nehézségeket is, éljük meg a pillanatot, így adódik az életünkben egyre több boldogságcseppecske.

   Aktualitása miatt nyúlok most a témához, mert egyik reggel a rádiót bekapcsolva épp a neves műsorvezető sápítozásával indult számomra a műsor, valahogy így: " Nahát, tényleg jöttek szkafanderben, ketten, mint egy filmben? Úristen! " Később kiderült, hogy egy koronavírus-fertőzés gyanújával Bécsben kórházba szállított magyar hölggyel készítettek interjút.

    A nagy helyzet az, hogy ezt a járványügyiek nem a filmekből vették,  ugyanis nem csak a királyi udvarban és a diplomáciai eseményeken van protokoll, hanem az egészségügyben is. Pontosan azért, hogy az egyéni habitus ne csorbíthassa az ellátás minőségét. Mert mi van akkor, ha mondjuk pont a laza Józsi van bent, aki szerint elég minden harmadik beteg után kezet mosni, vagy pont a precíz Gézuka, aki a bokaficamot is aszeptikus öltözetben látná el legszívesebben, vagy épp a parás Pisti, aki ijedtében azt se tudná, mihez nyúljon, és kihagyna pár fontos dolgot. Ezért állítanak össze eljárásrendeket, nem csak a járványügyben, de a vérzések ellátásában, újraélesztéshez, kanülök,branülök, katéterek, légúti tubusok bevezetéséhez, és még sorolhatnám.

    Szóval, itt nem kispályás amatőrökről van szó, az egészségügy jól szabályozott terep, és hiába kevés a pénz, az ellátást végzőkön múlik a siker, és ők a helyükön vannak, ezt kórházi gyógyszerészként tanúsíthatom.

    Másik jó hír:  a koronavírus az érzékenyebb, úgynevezett burkos vírusok csoportjába tartozik, így alkoholos fertőtlenítéssel elpusztítható. Tehát azok a kis flakonos kézfertőtlenítő gélek, amiket már minden üzletláncban kapni, teljesen megfelelők. Mivel a vírus légúti, alkoholos fertőtlenítés minőségi házi pálinkával való garatöblögetéssel is megoldható, szóval gargarizálni kell, nem muszáj lenyelni, hiszen ugye a garattól lefelé már a nyelőcsőbe megy, ami már egy másik testtáj... Ez nem vicc volt egyébként, felnőtteknek hasznos lehet.

     Mindenesetre próbáljuk kerülni a zsúfoltságot, a sebészi szájmaszk felejtős, ott elég rendesen jár a levegő. Valójában a saját immunrendszerünkben bízhatunk, azt kell erősíteni nem csak anyagokkal ( lásd a korábbi bejegyzést ), hanem mentálisan is, tehát nem kell parázni, az úgysem segít.

      Fogjuk fel ezt úgy, mint némi ellentételezést az eddig általunk, emberek által végérvényesen kipusztított növény- és állatfajokért, a kényelem miatt, üzleti érdekből kicsinált Földért, hiszen az egyensúly működik az Univerzumban, elodázható a törlesztés, de kibújni nem lehet alóla.

      Vagy tekinthető akár kihívásnak, csak most nem a kicsinyünk arcába kell sajtot vágni, vagy lefeküdni a munkahelyünkön, hanem átvészelni a járványt. Közben lehet nyugodtan szelfizni is.

      Az életünk teremthet olyan helyzetet, amikor az elveinkkel teljesen ellenkező dolgot kell tennünk, ki kell mozdulnunk a komfortzónánkból, a megszokott, rutinnal menedzselt életvitelünkből. Ez lehet szörnyen kényelmetlen, szorongást okozó, ha már előre tudjuk, és rágódhatunk rajta. Ilyen például, ha alapvetően csendes, befelé forduló emberként egyszer csak olyan feladatot kapunk, hogy ki kell állnunk nagy nyilvánosság elé. De lehet  spontán dolog is, amikor egy pillanat alatt döntünk, úgy kerülünk a figyelem középpontjába. Mondjuk, ha eddig a családban csak  szorgos kis hangyaként mindenkit kiszolgáltunk, szülőnket, gyerekünket, párunkat, és van egy dédelgetett programunk, amire már hónapok óta készülünk, mindent megszerveztünk, mikor előtte való napon valaki " bekever". Természetesen nem arról van szó, hogy egy komoly betegség lép fel, mert akkor az anyuka szépen teszi a dolgát zokszó, sőt, zokgondolat  nélkül, mert ez ugye, magától értetődik.

         Hanem az a történet, amikor a segítőnk kihátrál a dologból, és mondvacsinált indokkal  cserben hagyna. Ilyenkor, saját magunkat is meglepő módon képessé válunk érdekünk érvényesítésére, kiállni magunkért. Utána persze sokszor felmerül a kérdés bennünk, hogy helyes volt-e az eljárásunk, nem voltunk-e túl önzőek.

         Mindenki megnyugodhat: a lelki egyensúlyhoz KELL némi egészséges önzés, hiszen hogy adhatna bármi jót  az az ember, aki nem tud feltöltekezni soha?  Ráadásul, ha egyszer-egyszer érvényre juttatjuk akaratunkat, kitörünk a skatulyából, amit a körülmények kényszerítettek ránk, átérezzük, hogy lám csak, hát erre is képesek vagyunk, az nagyszerű érzés!

         Ha sikerül ezt megélnünk, szinte szárnyalunk napokon át, mert megsokszorozódik az energiánk, és ez a környezetünk számára is pozitívumokat hordoz. A megélt szituáció nem csak ilyen lehet, csak hát a fentebb vázolt elég gyakori egy dolgozó családanya életében...

         Olyan is lehet, amikor a sztereotípiák határolnak be: " Ugyan már, egy nő nem tesz ilyet!" vagy a " Mit akarsz már 50  felett ?" felütéssel induló eszmefuttatások, amelyekkel a környezetünk rak helyre bennünket. Pedig bizton állíthatom, hittel és reális célokkal fantasztikus élményekkel lehetünk gazdagabbak, és óriási, eddig rejtőző tartalékokat fedezünk fel magunkban. Természetesen nem K2-megmászással, vagy űrutazási tervekkel kell kezdeni, de mindenkinek ajánlom, vágjon bele!

         Sok hitet és bátorságot kívánok a próbálkozóknak!

      Az ember mindenevő. Ez alapvetően kedvező dolog, nem véletlen, hogy az emberiség meghódította a bolygót, hisz opportunista élőlényként mindenütt talált magának megfelelő táplálékot. A  hangsúly a megfelelőn van: betöltötte a táplálék a szerepét, vagyis energiával szolgált, valamint forrása volt a test építőköveinek, illetve a működéséhez kellő ásványoknak, nyomelemeknek. Aztán itt is minden megváltozott. A kezdeti nehézségek után, amikor is az ember étkezése az állatokéhoz hasonlóan  nem volt mindig biztosított, eljött az az idő,amikor már megtermelte magának az ételei alapanyagát. Körülbelül itt kezdtek el rosszra fordulni a dolgok.

    Már sokkal könnyebb volt előteremteni az élelmet, sőt, előfordult, hogy felesleg is adódott. Így következett be, hogy az étkezés már nem kötődött szorosan az éhséghez, elkezdtünk "szórakozásból" eszegetni. Természetesen ez a passzió megkövetelt bizonyos anyagi hátteret, nem adatott meg bárkinek.  Nagy vonalakban ez a helyzet több évszázad múltán is, a változás annyi, hogy a helyzetet élvezők köre bővült. És egyre többen vannak, akik a nagy élvezkedés közepette az egészségükről is megfeledkeznek, aztán amikor a jóléti betegségek ( diabétesz, szív-és keringési zavarok, magas vérnyomás) legyűrik őket, akkor jönnek az ügyeletes divatdiéták, amik sikert ígérnek.

      Vannak azok, amelyek valamilyen betegségre alapozódnak, ilyen a glutén-és laktózmentes étkezés. Ez a betegeknek tünetmentességet eredményez, az egészséges emberek is fogynak, mert a leggyakoribb szénhidrátalapú élelmiszereket ( tésztafélék) csökkentik az étrendjükben, kisebb a kalóriabevitel. Egyúttal viszont veszítenek sok-sok hasznos anyagot,( fehérjék, vitaminok ) ami a gabonafélékben és a tejben van.

      Hasonló a helyzet a paleo és a keto divatétrend követőinél. Náluk szinte zéró a szénhidrátbevitel. A gond ezzel csak az, hogy sejtjeink elsődleges energiaforrása a glükóz, akár tetszik, akár nem, márpedig ezt a szénhidrátok bontásából nyeri a testünk. Ha nincs ilyen forrás éhezés, cukorbetegség esetén, akkor a szervezet kénytelen maga előállítani valami pótlékot, ezek a fehérjék és zsírok bontásából származó ketontestek. Igen, működhet így a testünk, de az állapot nem fiziológiás, a hatásfok sokkal rosszabb, és tartós fennállásakor fellép az úgynevezett ketoacidózis, ami már komoly laboreltérésekkel jár, életet veszélyeztető problémakör. Ráadásul, ahogy a neve is mutatja, acidózis, holott minden wellnessz-guru lúgosításra buzdít, mert az az " egészséges." Ember legyen a talpán, aki itt igazságot tud tenni!

      A húsevés teljes elutasítása szintén kérdéseket vet fel, mert vannak aminosavak, nyomelemek, amik kifejezetten állati eredetű formájukban szívódnak fel hatékonyan, lehet persze szedni sokezerért étrend-kiegészítőket, de minek, ha megvan az adekvát forrás? Sose feledjük: az egészség érték, és emiatt bizony jó üzlet is!

     Az étkezés témakörében két nagyon fontos dolog van:

  -  Nincs tiltott étel, csak tiltott mennyiség. Állapítsuk meg a szükségletünkhöz mérten az ételadagjainkat, ne együnk szórakozásból!

  -  Ne erőltessünk semmit, azt együk, ami ízlik, jólesik. Lehetőleg ne kapkodjunk az evéssel, adjunk időt  a testünknek, hogy jelezhesse: megtelt.

    Ha mindezek elolvasása után néhány dolog átértékelődik az olvasóban, már nem volt hiába ez a pár perc.