Annak idején ez volt a nevelési tanácsadóban a legtöbbször elhangzó "tanács", amikor autista kislányom számára próbáltuk megoldani a fejlesztést, az elhelyezést oviban, majd iskolában. Mivel ő ún. "magasan funkcionáló", tehát beszél, tanul, csak fura a viselkedése, a cél az integrálás volt, minden áron. Nem hibáztatok ezért senkit, ez 20 éve volt, akkoriban ez az egész autizmus-dolog nagyon gyerekcipőben járt itt nálunk.
Azóta a kislány felnőtt, az ellátás viszont maradt olyan, amilyen volt. Azaz semmilyen. Igen, Budapesten van egyetlen intézmény, ahol speciálisan foglalkoznának velük, de a szakszerű ellátásra kb. 1 éves várólista van a vidéki rászorulók számára. Én annak idején még bizakodó voltam, nagyvárosban élünk, egyetemi város, klinikai központ a helyszínen. Még kisgyermekként volt is fejlesztőpedagógus, heti 1x a kognitív funkciókat próbálták erősíteni, bár nem azzal volt a baj, de legalább történt valami. Aztán középiskolás kortól szembesültünk azzal, hogy a gyerek kezét szépen elengedték, pont a legnehezebb időszakban maradtunk egyedül, gyógyszerekkel töltöttük, hogy az egyre erősebb frusztrációt, a sok rossz tapasztalatot ellensúlyozzuk, de persze ez nem működött. Pszichoterápia kellett volna, de mindig elhajtottak azzal, hogy az autizmus az illetőnek nem a "szakterülete".
Felnőtt korra végképp kihúzták a szőnyeget a lábunk alól, a Rehabilitációs Bizottság 50%-ra értékelte az ő egészségkárosodását, túl önállónak ahhoz, hogy normális ellátást kapjon, marad neki havi 20300 Ft családi pótlék. Az " aktuális munkaerőpiaci helyzet nem indokolta", hogy megkapja az ún. " zöld kártyát ", amivel a munkaadók könnyebben alkalmazhatnák, így hiába végez el OKJ-s tanfolyamot, hiába regisztráltam a Rehabjob oldalra, munkát nem kap évek óta. Ráadásul minden évben berángatnak minket ilyen-olyan bizottságok elé, vigyük a leleteinket, az újkeletű eredményeinket, hogy aztán ugyanígy álljunk üres kézzel, mint előtte, csak a nyugalmunkat zilálják össze pár hétre. De az autisták PR-célú felhasználása megy ezerrel, mindenki lehúzza a témáról, amit lehet, az érintetteket kivéve.
Az anyuka érzi, hogy ez nem mehet így a végtelenségig. Most éppen alternatív módszereket tanulmányoz, hogy hátha azzal előrébb lehet jutni a viselkedésterápia terén. Mert a gyereknek akkor is boldogulnia kell majd, amikor anyuka már nem lehet mellette. És ez a jövőkép nem tölti el valami kellemes érzésekkel...
