Június negyedike a megemlékezések jegyében telt. Mindenki vérmérséklete szerint vonódik bele ebbe a történetbe, általában különböző intenzitással siratják a  bányák, földterületek elvesztését, ami teljesen normális, ha veszteség éri az embert. De ahogy hazafelé tartok a vonattal, és kívül elsuhan az ismerős táj, nekem egészen más gondolataim támadnak.

          Senki sem tagadhatja, valóban kiforgatták a hazánkat anyagi javaiból, de a legfontosabbat nem vehették el: a lelki erőt, a tartást! A szerződés aláírása után a hazánk olyan lett, mint egy ember, akinek kezeit és lábait levágták, aztán kidobták az utcára. Valószínűleg utána a feltételek kiötlői elégedetten dőltek hátra: " Na, ezeknek annyi! " Erre mi még 100 év múltán is itt vagyunk. Kicsi ország, nem különösebben gazdag, de amink van, azt a felmenőink teremtették meg kemény munkával, nem kiuzsorázott gyarmati népek vagy ókori, halálra hajszolt rabszolgák kalapálták össze nekünk.

          Tehát büszkék lehetnénk a hazánkra, a népünkre, ha ez ma érték lenne.Lovas nemzet vagyunk, nagyrészt ennek köszönhetjük gyönyörű hazánkat, hiszen a dús legelők és a bővizű folyók letelepedésre csábították őseinket. De vajon hányan érintették meg egy élő ló selymes szőrét mostanság? Inkább érintőképernyőt simogatnak. Hányan látták, ahogy egy csetlő-botló kiscsikóból hatalmas, erős, méltósággal telt, mégis szolgálatkész ló válik? Ki csodálja erdeinket, mezőinket, szép tájainkat? Inkább mindenki " Maldívra", Tenerifére meg Balira igyekszik.

           Pedig sokat adna egy kis jó értelemben vett nacionalizmus, ami valójában nemzeti öntudatot, a nemzeti értékek megbecsülését jelenti, nem társul hozzá más népek lenézése, lebecsülése. Mi, magyarok bátran lehetünk büszkék magunkra, hiszen minden körülmény ellenére talpon maradtunk, megőrizve emberi méltóságunkat. Erre kellene nagyobb hangsúlyt helyezni emlékezéskor, nem csak a veszteségeket sorolni. Természetesen vannak hibáink, lehet ránk mondani, hogy piálunk, zabálunk, sírva vigadunk, meg dagadtak vagyunk, de küzdeni is tudunk!  Kitartóan és elszántan tesszük a dolgunkat, hogy előbbre jussunk. 

           Közben ne felejtsük el megőrizni közös értékeinket.