Tartozom. Nem pénzzel, hálával. Valakinek, akit születése óta ismerek, becsülök és tisztelek. És nem is akármiért, valószínűleg az életemért, de minimum a testi épségemért.
Ilyesmi még nem esett meg velem: megtámadott egy bika. ( Nem volt rajtam semmi piros.) Én korábban nem ismertem ivarérett bikát, akikkel ezelőtt találkoztam, mind kicsik voltak, és fiatalon valakinek a tányérján végezték. Ez a mostani is "kisfiú" volt még egy évvel ezelőtt, amikor erre a tanyára költöztettük Csillagot, jó barátunkat, aki egyébként a lovunk. Emiatt ott rendszeresen megfordulunk, de elsősorban lovazunk és kutyázunk, nem érdeklődtünk különösebben a szarvasmarha-állomány iránt. Nagy a legelő, sokszor nem is találkoztunk. Ezért lett volna érdekes, hogy a kb. kétmázsás, ereje teljében lévő bika két tehénkéje társaságában megjelent a közelünkben. De nem is figyeltünk rájuk, mert jöttek a kutyák, akiket etetünk és dédelgetünk, utána meg a nagylányom elment az istállóhoz, ahol mindig megtisztogatja szépen Csillagot, én még kutyáztam kicsit, aztán odavittem a malackáknak is a heti összegyűjtött növényi hulladékot, majd visszatértem, hogy elmossam a kutyák lábosait. A bika megvizsgálta az edényeket, és valamiért felhúzta magát, mert nagy szuszogással szétcibált egy hintát ott a legelő szélén, és egyre közelebb jött. Szerencsére nem volt akkor a kezemben már semmi, mert egyszer csak belendült, és rohanni kezdett felém, és valahogy látszott rajta, hogy nem viccel. Én addig azt gondoltam, hogy a filmekben csak eltúlozzák ezeket a bika-sztorikat, az a nagy lomha állat, ugyan már... Na, most aztán megtapasztaltam! Nem mertem hátra nézni, mert attól tartottam, ha megbotlom, akkor nem tudom magam megvédeni, de hallottam a dübörgését és a fújtatását, egyre közelebbről. Az mentett meg, hogy a "lókikötő" ( ahol ápolni lehet nyáron a lovakat) egyik póznája mögé gyorsan beugrottam, a bikának meg nem ment ilyen könnyedén a kanyarodás. De tudtam, hogy valamit sürgősen ki kell találnom, mert ezzel nincs vége a menetnek.
Nem tudom, mi történt volna, ha nem jön meg a felmentő sereg. De megérkezett, Csillag személyében, aki teljesen váratlanul, vágtatva megjelent közöttünk, amire a bika kicsit meghökkent, aztán elballagott, mintha mi se történt volna. A gazda mondta nekünk korábban, hogy " A marha tiszteli a lovat, azért is lehet vele terelni, azzal sose fordul szembe." Hát,ez volt az én szerencsém. A nagylányom beszámolója szerint mikor már szabadon engedte a lovat az ápolás után, és épp a nap fénypontja zajlott, vagyis a finom tápját eszegette ki a kedvenc piros vödréből, fel-felkapta a fejét, és feszülten figyelt a távolba, ahol ő ( a gyermekem) csak egy nagy porfelhőt látott. Aztán ott is hagyta őt, ki sem nyalogatva a morzsákat (pedig ez nála iszonyú nagy szó, mert nagyszerű az étvágya), és elszáguldott.
Azért, hogy engem megmentsen. Pedig nem lett volna kötelessége, nem a testőröm, hanem a barátom. Ráadásul én szoktam mindig ráförmedni, ha pataápolás közben elveszi a lábát, és én aggódom, hogy rálép a gyerekemre. Gondolhatta volna: "Na, most pattogjál, kishaver, fegyelmezd csak meg a bikát, ha olyan menő vagy!" És hagyhatott volna a sorsomra. De nem hagyott.
Ha élete végéig tejben-vajban, bocsánat, zabban füröszteném, akkor se tudnám ezt neki meghálálni, de szerintem nem is azért csinálta. Mindenesetre mostantól visszaveszek a fegyelmezésből...
