Csúcsforma a mindennapokban

Csúcsforma a mindennapokban

A vörös posztó

2021. január 14. - Erőnyerő

      Új tapasztalattal gazdagodtam a múlt héten, olyan "egyik szemem sír, másik nevet" típusúval.

Voltam olyan - enyhén fogalmazva - kevéssé okos, hogy az oltással kapcsolatban posztoltam a múlt héten, de mivel ez egy egészségvédelemmel, életmóddal foglalkozó blog, meg szakmabeli is volnék, hát adta magát a dolog. Általában 6-8 ember nézi meg a posztokat, komment még sose volt. Ezért is lepődtem meg, amikor este rápillantva a kis blogomra, 41 kommentet jelzett. Tessék?????  Feljebb kukkantok az oldalon, 2222 megtekintés. Micsoda???

      Kiderült, hogy kitettek az Indexre, onnan volt az érdeklődés. Igazság szerint ez a bloggerek álma, hogy kikerülhessenek egy nagy portálra. Én erre becsszó, nem számítottam,  és belenéztem hát a kommentekbe. Bár ne tettem volna!  Azóta már 80 fölé ment a kommentek száma, kb. 5 szól nekem, jogos észrevételekkel, a többiben emberek egymás szellemi képességeit ócsárolják, meg jönnek olyan kifejezések, amiknek ehhez a témához, vagy akár a bloghoz az égvilágon semmi közük. Alapvetően politikai véleménycsörte zajlott, volt benne minden, "orbánisztán" és " bibsi ( nem elírás, utána kellett néznem, hogy mit jelent) elit", csak néztem nagyokat, és egyre pocsékabbul éreztem magam. Hogy ez  most miattam van?  Aztán rájöttem, hogy a nagy nyavalyát!

     Ez a szerencsétlen bejegyzés csak olyan volt, mint a bikaviadalon a vörös posztó: semmi jelentősége, a szegény bika színvak, csak szórakoztatni kell az ilyen típusú élvezetekre vágyó embereket, ehhez kell egy kis legyezgetés.Több fórumon foglalkoztak mostanság az internetes bántalmazással, sok neves közszereplő hívja fel a figyelmet arra, mennyi káros, személyiségromboló hatása van, és hogy tenni kell ellene. Gondoltam, mit vannak úgy oda, de már tudom.  De azt fel nem foghatom, hogy az miért lehet jó valakinek, hogy egy másik embert durván legorombít csak azért, mert valamiről mást gondol, valamit másképp él meg. Én naív lélek, gondoltam, majd fellelkesíti az olvasókat Jenner és Pasteur hősiessége, önfeláldozása...Ehelyett közölte velem egy kedélyes kommentelő, hogy " Vigyázz, Blogger ( megadta a tiszteletet, nagybetű, ugyebár), mindjárt elönti a sz.r ( na, eddig tartott a tisztelet) a blogodat! 

     Mostmár azt is tudom, bármikor nyúlhat az ember darázsfészekbe, és arathat vihart úgy is, hogy nem tudta, korábban szelet vetett. Persze, amikor ezek a mondások születtek, még nem volt internet. :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eronyero.blog.hu/api/trackback/id/tr4416388272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása