Bizony, ez a fránya vírus hozott jónéhány változást az életünkbe! Van jó és rossz élmény is mindenki tarsolyában. én is megosztanék most itt egy felfedezésemet.

         Előrebocsátanám, 54 évesen azért már megértem néhány dolgot, 12 éven át egyedülálló anya voltam 3 SNI ( speciális nevelési igényű) gyermekkel, szóval enduro üzemmódban működő nő vagyok, szinte mindent megoldok egyedül, sose voltam amolyan " hölgyike" típus, aki elvárta a megkülönböztetett bánásmódot. De az elmúlt hetekben sorozatban történtek olyan dolgok, amire már felkaptam a fejem. Sőt, először még a vizet is, de haladjunk szépen, sorjában az eseményekkel!

       Minden kalandom a bevásárláshoz kapcsolódik, nagy áruházban. Mostanság ugyebár próbálnak minket védelmezni, és egyébként ez mindenkinek érdeke lenne, hiszen ha elkerülhetünk valamit a józan ész használatával, kis odafigyeléssel, akkor miért ne tennénk, nem? Hangsúlyozom, nem vagyok gyáva, egészségügyisként, kórházi dolgozóként nagyon is tisztában vagyok a hivatásom veszélyeivel, tudom, hogy a fertőzésveszély minden nap jelen van a munkámban, ok nélkül nem is parázom, mindössze óvatos vagyok.

        Így aztán amatőr módon betartom a sorbanállásnál  a másfél métert. Jó, nincs nálam mérőszalag, csak saccra tájolom be magam, de a pénztáraknál már segítenek a felragasztott jelek. És itt jönnek a képbe a lovagiasságukat vesztett " úriemberek":  az elmúlt héten 3 esetben fordult elő, hogy az általam kihagyott résbe egy laza manőverrel beapplikálta magát - és persze a felhalmozott árukészletét is- 1 vagy 2,  húsz-harminc év közötti fiatal férfi.

         Bevallom, az elsőnek szóltam, hogy az a rés ott nem ok nélkül van, mert péntek este volt, hosszú munkanap után, én is szívesen haladtam volna. Nem hatottam meg, de szerencsére voltak mögöttem is pasik, akik azért hatékonyabban tudtak lobbizni az érdekeikért, így a kis szemfüles elkullogott.

         Pár nap múlva ugyanez a szitu, de akkor még hét eleje volt, jobban bírtam, csak vágtam pár pofát, de azt pókerarccal vette tudomásul, és maradt. Az utolsó eset tegnap este történt, két virgonc 20 körüli daliás ifjú vágott be a résbe oldalról, közben fölényesen néztek rám, hogy vajon szólok-e nekik. Hát, nem szóltam, csak elvigyorodtam gúnyosan, hátha az önérzetük közbeszól, de nem volt ilyenjük.

         Én pedig végérvényesen lezártam magamban egy korszakot, amit pedig a történelemben és az irodalomban nagyon szerettem: a lovagok korát. Mostantól más éra van:  Aki kapja, marja!  Nemtől függetlenül. Beköszöntött az egyenjogúság.