Norbi már megint magára borította a bilit. Nem tudom eldönteni, hogy Gábor Zsazsa bölcsességét fogadta meg, miszerint mindegy, hogy mit, csak írjanak rólad, vagy megrögzött macchiavellista, tehát szerinte a cél szentesíti az eszközt, vagy szimplán antiszociális, ezért ennyire tapintatlan. Én nem vagyok a híve, mert szerinte a "lókarb" ( low carb= alacsony szénhidrát-tartalom) a kulcsa mindennek, nyilván azért, hogy fogyjon a terméke, emellett viszont eléggé aputeste van ahhoz, hogy másokat letoljon.
Viszont: ami a mondandójának lényege : IGAZ !! Fogyni fogsz, ha KEVESEBBET eszel. Nem is kell más megszorítást alkalmazni, bőven elég, ha ezt betartod. Figyelni kell a testünkre, a valós igényeire, az energiaszükségletre is. Természetes dolog, hogy 50 felett már nem ehetünk annyit, mint 30 év körül, mert változik az energiaigényünk. Személyes tapasztalataim vannak ezügyben:
Plazmaadó vagyok, mindig igyekszem jó fehérje-értékeket produkálni, ezért megettem napi 2 tojást, 2 adagolókanál natúr rizsfehérjét, ( egyébként a normál adag 4 adagoló), és ittam 1L tejet. Emellett normál étkezést folytattam, és letekertem napi 14 km-t, mert kerékpárral járok dolgozni. Egyszer csak kényelmetlen lett a melltartó, fura szabású lett a korábban megszokott ruha. Persze nem a ruhákkal volt a baj, hanem a háromujjnyi szalonnával, ami a hátamat " ékesítette." Rögtön kapcsoltam, szigorúan betartom az ökölszabályt, napi 5x étkezem, utoljára 17 óra körül, és az egyszerre elfogyasztott étel térfogata kb. az öklömének felel meg.A bevitt fehérje-adagokat is megfeleztem, az értékeim nem romlottak jelentősen. 2 hónapja csinálom, újra rendben vannak a ruháim. :)
Ismeretségi, rokonsági körben is előfordulnak a lefogyási képtelenséggel küzdők. Inzulinrezisztens kedves rokonomnak mindig lecsúszik 2-3 púpozott mélytányérnyi marhapöri galuskával a családi bográcsozáskor, Hashimoto-kóros kolléganőm karácsony előtt meséli, hogy már harmadszor vesznek szaloncukrot, mert a fára is kéne, de hát olyan fincsi...
Észrevétlenül is kárt tehetünk magunkban: hosszú idő után figyeltem fel arra, hogy ha jött valami nehéz élethelyzet, feladat, azonnal csoki vagy süti után nyúltam, éhség nélkül is. Tipikus stressz-evés volt. Tudatos életmóddal ez is kivédhető, lehet tanulni hatékony stressz-kezelő technikákat is.
Pozitív példa is van, metabolikus szindrómával diagnosztizált kolléganőnk drasztikus táplálékcsökkentést vitt véghez, mozgásmennyiségét fokozta, gyógyszert nem szed, 5 hónap alatt 38 kg-ot fogyott, és még nem állt le. Óriási a sikerélménye, és persze az egészségnyeresége is.
Elszomorító látni, hogy már 20 év körüli fiatal fiúk öve fölött kerekedik a hájdomb, a nagylányok hatalmas, karfiolos combjai sejlenek át még a vastag farmeron is. A napi 2-3 energiaital szokásos, a napi kb.18 óra interneten csüngés mellett. Nincs szinkronban az energiabevitel és a szükséglet.
A genetika-sztori is megdőlt nálunk: egypetéjű iker huszonéves lányaim vannak, a genetikai állomány tehát azonos. Egyikük tudatosan táplálkozik és mozog, 164 cm magassághoz 54 kiló, míg testvére ugyanehhez a magassághoz 80 kg, mert ő nem foglalkozik a témával, óránként csilingel a mikró, csattan a kenyérpirító, és azzal nyugtatja magát, hogy vannak nála kövérebbek is. Szerintem ezt a taktikát mások is alkalmazzák, elaltatva ezzel a szikráját is a változtatás igényének.
Pedig ez is csak olyan, mint a többi dolog az életünkben: befektetés nélkül nincs eredmény. És ez egy olyan befektetés lenne, amelynek valóban élethosszig tartó a hozama: hosszabb és sokkal jobb minőségű élet!
