Az ünnepnapok elteltével visszatértek a szürke hétköznapok. Méghozzá szó szerint, mert az idén az időjárás sem kegyes hozzánk, ködös, párás, nyomasztó idővel nehezíti meg a dolgunkat, ha próbálunk pozitívan, boldogan helytállni ebben a hosszú, egyhangú hónapban. Nagyobb a kontraszt, mert az ünnepek alatt mindnyájan átéltük az összetartozás, a szeretet csodáját nap-mint-nap, most meg itt vagyunk " elhagyatva."

   Persze csak akkor, ha beletörődünk. Vagy csinálhatunk magunknak apró kis csodákat, ami ráadásul nem is túl nagy erőfeszítés, és ha megszokjuk, már könnyen fog menni. Ez még a muglik számára sem lehet probléma. ( Ők azok, akik nem tudnak varázsolni Harry Potter történetében.)

   A  hétköznapi kis csodák elsődleges megteremtője a hála. Nem a látványos, külsőségekkel felturbózott, sokkal inkább az őszinte, szívből jövő. Ez nem új dolog, sokan rájöttek már, és ez sem tuti recept, van, akinek beválik, van, akinek nem, de megéri kipróbálni. Van, aki az intézményes formáját gyakorolja, adott időpontokban templomba megy, adott imákat mond el, adott énekeket, verseket ad elő közösen a többiekkel, így éli meg a felemelő érzést.  De egyszerűbben is megy ez. Magunkban, gondolatban, saját szavaink felhasználásával is elérhető ugyanez. Bármi történik velünk, biztosan lesz pozitív hozadéka a sorsunkat, jellemünket illetően. Persze, könnyű hálásnak lenni a kellemes dolgokért, de ugyanígy érdemes éreznünk a nehézségek iránt is. Van több magyarázat ezekre is, az egyik szerint a tehertétel megtiszteltetés, mert csak annyit kapunk belőle, amivel meg tudunk küzdeni. Nem mondom, volt már néhányszor, hogy azt mondtam az Irányítónak, hogy köszönöm a bizalmat, de kifogyok lassan az erőből, ha ez így megy tovább. A végére azért mindig minden rendeződött.

   És ne fukarkodjunk a köszönettel sem, nyugodtan mondjuk ki, adjuk tudtára a családunknak, munkatársunknak, a bolti eladónak, a pincérnek, a nővérnek, mindazoknak, akik tesznek értünk valamit, hogy hálásak vagyunk a segítségükért, a munkájukért, amivel kedvezőbb állapotba juttattak bennünket.

   Ha megszokjuk, önkéntelenül is hálát adunk majd, derűsebb lélekkel tudjuk végezni a mindennapi mókuskerék strapás melóit is, több energiánk lesz megszépíteni szeretteink életét is.

    Én is hálával gondolok Mindegyikőtökre, akik elolvassátok ezt a néhány gondolatot.  :)