Csúcsforma a mindennapokban

Csúcsforma a mindennapokban

Oltási kétségek

2021. január 08. - Erőnyerő

    Az emberek jellemző tulajdonsága, hogy mindig találnak valamit, ami miatt elégedetlenek lehetnek. A COVID19 járványnak már az elején követelték a mielőbbi védőoltást. Ez most elérhetővé vált, tehát itt az ideje kritizálni, lehúzni, zavart kelteni, és újfent elégedetlenkedni.

    Egészségügyisként előrebocsátom, hogy az első oltást már megkaptam, élek és virulok, nem nő a bundám, nem eszem több banánt, és még mindig felegyenesedve járok, ágyban alszom. Mert az egyik kételyre okot adó tény az volt, hogy egy csimpánzvírus a vektor, azaz a hordozó, és mi lesz, ha az " belekavar az én genetikai állományomba?" Természetesen ez nem lehetséges. Eltérő fajok genetikai állománya nem kompatibilis, ahogy ezt ma, a hitech világában mondják, Ezért nem lesz kutyából és cicából valami irtó édes szuper házikedvenc például. Az öszvér ( ló+csacsi) létrejön, mert mindketten lófélék, de a lény terméketlen, öszvéreknek már nem lesz kis öszvérje, szóval a természet lezárta ezt az utat. Így sem az ember-csimpánz, sem az ember-vírus hibridtől nem kell tartani. Ugyanezért kár aggódni a génmódosított krumplitól, mert nem leszünk tőle szárazságtűrők, és a fülünk sem fog kicsírázni.

    A génsebészeti technológia pedig már régi, jól bevált eljárás. 1985 óta van forgalomban az a humán inzulin-készítmény, amely embermilliók életét mentette meg és jelenleg is ezt teszi, és remélem, senki nem gondolja, hogy ezt emberekből csapolják le. Ezt bizony 1984 óta ( akkor dolgozták ki a metodikát) cuki kis colibaktériumok termelik a rászorulóknak. Érdekes, ez ellen még senki nem emelt szót.

    Pedig  ez az oltóanyag ( Comirnaty, Pfizer-BioNTech) sok másikhoz képest különösen biztonságos, hiszen magát a kórokozót sem gyengített, sem elölt formában nem tartalmazza, csak egy jellegzetes hírvivő RNS-t visznek be, ennek révén " élesedik" az immunrendszerünk.  Ami egyébként megfelelő működés esetén ezt magától is megteszi, az oltás csak segít. Ezért nem állja meg a helyét egy másik ellenérv, miszerint " akit beoltanak, az nem betegszik meg, de másokat megfertőz." Természetesen az immunrendszer ezt nem engedi, hiszen a gazdáját is úgy védi meg, hogy különféle sejtes és ellenanyag-termelő mechanizmusokkal elpusztítja a kórokozót, tehát fertőzni sem fog.

     No és vannak még az eleve védőoltás-ellenesek is, akiknek a viselkedése felfoghatatlan. Jelenlegi életünk rá a bizonyíték, amikor már nem kell rettegni a feketehimlőtől, a diftériától( torokgyík), gyermekbénulástól, TBC-től, mert a védőoltások hatékonyan távoltartják ezeket tőlünk. Ez az egyetlen módja a teljes eradikációnak, a betegség megszüntetésének. Ezek az eredmények megkérdőjelezhetetlenek, de nem jöttek volna létre, ha nem éltek volna azok a bátor orvosok, ( Jenner, Pasteur például ) akik mindennapi gyógyító tevékenységük mellett foglalkoztak a témával, és nem átallottak önmagukon vagy családtagjaikon próbát tenni a kikísérletezett anyagokkal, amik aztán beváltak, és a mai védőoltások alapjává lehettek.

      Kockázat nélkül nincs haszon, vannak oltási balesetek is, ez nem kétséges, de elenyészően kevesebb esetben, mint közlekedési és háztartási téren. Mióta megszülettünk, mindannyian folyamatos életveszélyben vagyunk, de pont ez a lényege az életnek, minden nap, amikor kilépünk az utcára, kockázatot vállalunk.

      Magunk döntjük el ennek a kockázatnak a mértékét, de felelősek vagyunk  ezen döntésünkért.

      Mindenkinek helyes kockázat-haszon - elemzést kívánok!

     

A bejegyzés trackback címe:

https://eronyero.blog.hu/api/trackback/id/tr816377020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ursus artos 2021.01.08. 17:23:45

"Ugyanezért kár aggódni a génmódosított krumplitól," az inkább maradjon a hagyományos...

2021.01.08. 18:02:38

@ursus artos: a hagyományos is génmódosított, te mongolFidióta! az emberek módosították a génjeit, amikor kifejlesztették a növénytermesztés során.

nemecsekerno_007 2021.01.08. 18:07:10

Itt a Matyi Majom. Vigyázz blogger, össze fogja szarni a blogot.

nemecsekerno_007 2021.01.08. 18:21:46

Figyelj Blogger. Mindjárt elönti a sz@r a Matyi fejét :))))))))))))

ursus artos 2021.01.08. 19:50:57

@hasdrubal_barcas_123: engem ne oktass ki ilyen maga lóról, te, aki egy zsák szarként zuhantál a mélybe...

DFK 2021.01.08. 19:59:20

@hasdrubal_barcas_123: hát nagyon nem ugyanaz a nemesítés és az idegen gének bevitele.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.01.08. 21:57:23

"az egyik kételyre okot adó tény az volt, hogy egy csimpánzvírus a vektor, azaz a hordozó, és mi lesz, ha az " belekavar az én genetikai állományomba?" Természetesen ez nem lehetséges. Eltérő fajok genetikai állománya nem kompatibilis"

Az utolsó mondat igaz, ám ami azt megelőzi, az tévedés. (OK, tudom, ezért törölni fogod a kommentemet, ezt már többszöt megértem más blogokban is, vannak, akik nem képesek elviselni, ha kijavítják őket.)

Egy másik faj génje természetesen bejuthat egy másik faj génállományába, sőt akár teljes DNS-e is - ha nem így lenne, akkor a vírusoktól sem kellene félnünk. Sőt egész mikroorganizmusok is tanyát verhetnek a sejtjeinkben, a mitokondrium példája legalábbis ezt igazolja - még akkor is, ha tudtommal ez az egyetlen példa. :)

"ez az oltóanyag ( Comirnaty, Pfizer-BioNTech) sok másikhoz képest különösen biztonságos, hiszen magát a kórokozót sem gyengített, sem elölt formában nem tartalmazza"

Eddig igaz.

"csak egy jellegzetes fehérjét visznek be, erre "élesítik" az immunrendszerünket."

Nem fehérjét visz be, hanem mRNS-t (messenger RNS-t), ami e fehérje termelésére ösztönzi a szervezetünket. Nem ugyanaz.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.01.08. 22:41:12

persze kutya macska nem szaporodik, de mi van a lodarazzsal?

dare 2021.01.08. 23:44:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nem fehérjét visz be, hanem mRNS-t (messenger RNS-t), ami"
Bemásolom ide még részletesebben, hátha valakit érdekel.

"Hogyan fog működni a vakcina?

Az Ad26.COV2.S – más vakcinákhoz hasonlóan – úgy működik, hogy felkészíti a szervezetet a megfertőződés elleni védelemre. A vakcina tartalmazza a SARS-CoV-2 vírus felületén található ún. spike (tüske) fehérje genetikai kódját. Az oltás beadását követően a szervezet sejtjei elolvassák a genetikai utasításokat, és ez alapján elkezdik termelni a tüskefehérjét. Az immunrendszer ezután idegenként ismeri fel a fehérjét, és életbe lép ellene a természetes védekezés: antitestek termelődnek és aktiválódnak a T-sejtek. Ha később az immunizált egyén kapcsolatba kerül a SARS-CoV-2-vel, az immunrendszer felismeri a vírust és felkészülten képes védekezni ellene: az antitestek és T-sejtek egymással együttműködve akadályozzák meg a vírus bejutását a sejtekbe, valamint elpusztítják a vírust és a megfertőződött sejteket; így megakadályozva a COVID-19 betegség kialakulását."

Akit érdekel, az meg tudja hallgatni Karikó Katalin előadásában is ezt, nagyon érthetően elmagyarázza itt: youtu.be/KpTrYCMzZmo
Érdemes megnézni az egész riportot vele (és az utána következő diskurzust is), nagyon szimpatikus ember, vagy asszonyság, vagy nem is tudom mit írjak, hogy ne sértődjön meg senki se miatta.

Iban7 2021.01.09. 01:26:10

Na most akkor melyik oltást kaptad meg? Mert az EU-ban az AstraZeneca vakcinája még nem kapott engedélyt - és az használ majomvírust vivőtoknak.
Egyébként a Pfizer illetve a Moderna oltásai a világtörténelem eddigi legbiztonságosabb vakcinái.

Ménár Atya 2021.01.09. 07:50:14

@droid_:
Mondjuk ebben neked teljesen igazad van, és itt még meg kell említeni a paradicsommadarat is!
Ez alapján teljesen védhető az oltásellenesek álláspontja :D

Ménár Atya 2021.01.09. 08:07:43

Itt már majdnem mindenki virológus szakértő lett...............
Én pl pont nem, inkább hiszek annak akinek ez a végzettsége, és gyakorolja a szakmáját, mint az önjelölt idiótáknak.
Illetve még itt van az a tapasztalat is, hogy most már jó pár oltáson túlesve semmi bajom, ezen kívül nem követ a szervezetembe beoltott chipek ellenére sem a CIA,sem a KGB, de még az NBH sem.
És bár most már tudom, hogy a háttérhatalmak, és a nagytőkések ilyenkor idegmérget fecskendeznek belém, eddig egy szimpla szúnyogcsípés is több kellemetlenséggel( lásd viszketés és bőrpír) járt mint bármelyik kötelező,és önkéntes oltásom.
Tehát az oltásellenes díszfaxok elmehetnek a kedves nőnemű üzletszerű kéjelgésből élő szülőjük nem jó illatú alfelébe,amikor jönnek a marhaságaikkal.
Amúgy meg üzenem nekik, hogy már úgy is tök mindegy, mert egy előző összeesküvéselméletük szerint , a repülök kondenz csíkja ami amúgy idegméreg és tudatmódosító permet, meg oltás hogy droidok legyünk, már befejeződött, ezért nem repkednek mostanában már a légitársaságok, mert vége a globális permetezésnek, és már azt tesszük amit akarnak, és úgy is nemsokára kihalunk.
Na most hogy a repülésnek vége, beigazolódott az igazuk, Úgy ám!
A szállító társaságok, meg nem árut, hanem a már teljesen tudatmódosult embereket szállítják egy titkos szigetre ahol rabszolgaként bányásszák a bitcoint!
Na ezek után ,én simán kötelezővé tenném az oltást mindenkinek.

Ekrü 2021.01.09. 08:23:32

@Ménár Atya:
Ez a betegség azért nem a fekete himlő,mindenkinek meg kell hagyni a szabad választás jogát,hogy beoltatja magát vagy sem.Aki utazni és normális életet akar élni az úgyis megteszi.Viszont mihelyst lesz elég vakcina én feloldanám az összes korlátozást,onnantól kezdve mindenki éljen úgy ahogy akar.Azt aki nem oltatja be magát és elkapja és esetleg belehal az úgy járt...

birka menet 2021.01.09. 08:51:12

@Ménár Atya:

Milyen mókás, hogy pont te, az az orbán által tudatmódosított Soros háttérhatalmában hívő, sose látott migráncsoktól bérretegő, külföldi ügynökségek Orbanisztán elleni aknamunkában hívő kisfidernyák csinálsz hülyét azokból, akik tudatmódosítottként világot irányító személyektől, idegen hatalmaktól, nem ismett dolgoktól bérretegnek. Szép egy önkarikatúrát gyártottál!

Real_Time 2021.01.09. 09:18:07

@Ménár Atya: Droidok vagyunk már így is, legalábbis a munkaidőben biztosan, de egyre többen még utána is. Még hiányzik a fém vázszerkezet, azért kell az oltás. Amúgy egy oltás kellene csak igazából, ami mindenre jó.

Ménár Atya 2021.01.09. 11:11:44

@Ekrü:
Én ezzel nem értek egyet, szerintem már így is elég nagy kárt okozott , én mindenképp oltatnék mindenkit.
A gond az általad vázolt oltás utáni nyitással, hogy a nem oltatók lebetegednek, és leterhelik a végletekig az eü rendszert, ezért mást sodornak veszélybe.
Nem is beszélve a költségekről, épp a múltkor olvastam a MOK egyik közleményét, hogy egy intenzíves ellátás 14-24 millió forintba kerül, és véleményük szerint aki nem oltat, annak zsebből kellene ezt fizetni.
Hát, van ebben valami.
Ezért kellene kötelezővé tenni, és végetvetni a hisztinek.

Ménár Atya 2021.01.09. 11:22:41

@birka menet:
Te igen hülye, pont olyan dolgokat próbálsz elsütni, amiről már rég bebizonyosodott, hogy az bizony úgy van ahogy a te vezéred, Dr. Orbán Viktor miniszterelnök urad állította.
Matyikám te sík hülye vagy.
Tudjuk nincsenek migránsok, ezért tartja fontosnak ma már az EU vezetése a külső határok védelmét.
De ha nincsen akkor kitől kell védeni te birka?
Soros hálózat sincs, igaz ő maga ismerte el hogy Orbi nyert ellene, de ne törődj a tényekkel.
A magadfajta zsebkomcsi meg buta mint a tök , hogy felfogja miért fontos az oltás akármire, többek között a legutóbbi felmérés is bizonyítja miszerint a DK szimpatizánsok a leg elutasítóbbak.
A tanulatlan buta prolik :)
Na ennek a fajtának szólt a szösszenetem.
De te is dékás vagy úgy hogy nem kell ecsetelnem mennyire sötét vagy, úgy sem érted.
Mi fidernyákok megértjük, a fiatal ellenzéki momentum szintén, az őskövület DK agyhalott meg nem is érti, csak bolyong a tömegben hátha elkapja ezt a szart és belehal............
Fitymatyi, te nagyon ostoba sötét ló vagy még mindig! :)

Ménár Atya 2021.01.09. 11:25:30

@Real_Time:
Látod, mekkorát tévedtél.
A Skynet már átvette a hatalmat...................
autopro.hu/gyartosor/a-ford-osszes-osszeszerelojere-femvazat-adott/202793
:)

Sir Gombóc 2021.01.09. 12:19:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: amit kifelejtettél az az, ha jól tudom a Pfizer vakcina nem adenovirus alapú, tehát nincs benne csimpánzvírus.

driver70 2021.01.09. 12:30:28

@Ménár Atya: Mindenkit be kell oltani.Aki ellenáll az megy Szibériába gulágra.S
Ez a szép új világ remélem csak a zavarodott rettegők agyában valósul meg.
Ne vicceljünk már

Billy Hill 2021.01.09. 13:00:00

Már a Sepultura is megmondta, hogy biotechnológia = Godzilla...

Ménár Atya 2021.01.09. 13:19:12

@driver70:
Gondolom nem vagy tisztában akkor azzal , hány kötelező oltáson estél át eddig.
Véleményem szerint, ha a szakemberek (nem politikus) arra jutnak, hogy kötelezően kellene oltani, akkor ezt el kell fogadni.
Senkit nem kell gulágra vinni, nem is vittek.
Egyszerűen ha beteg ettől a betegségtől,és megtagadta az oltást, akkor fizesse az ebből eredő költségeket, ill akit lefertőzött , azokét is.
Meg mondjuk semmilyen közösségi eseményre ,rendezvényre, strandra szállodába, tömegközlekedésre nem mehet oltási igazolás nélkül.
Amúgy nevetséges a rettegésre való hivatkozás, mert szerintem, pont az oltástagadók rettegnek.
Nem tudják mitől, mert az eddigi oltások alapján nem nagyon van mitől.
Viszont a butaságuk,nekem kerül sok pénzbe.
Arról nem is beszélve, hogy belassítják a szolgáltatásokat a felelőtlenségükkel.
Te mitől félsz ennyire amúgy?

BOAR 2021.01.09. 13:30:41

Na ja, miután az emberiség jelentős része vagy beoltatja magát vagy belehal, le lehet porolni a GMO-val kapcsolatos tévhiteket is...
Mert nagyjából ott sem az az opció, hogy szeretjük-e vagy nem hanem az, hogy adott esztendőben hányan haljanak éhen azért, hogy mások "egészségesen, GMO mentesen" táplálkozhassanak és ugyanők a fölös számú és méretű járművükbe is "bio" üzemanyagot tankolhassanak...

driver70 2021.01.09. 13:43:07

@Ménár Atya: Mindenki azt csinál amit akar,de én a család háziorvosának hiszek.Ő azt mondta,hogy ne erőltessük.Szerencsére egyenlőre az emberek nagy többsége nem akar oltást.
Aki retteg adása be vagy költözzön Észak-Koreába.Ott egész életében korláto között élhet

midnight coder 2021.01.09. 13:51:30

@driver70: A háziorvosok nagy része nyugdíj környékén van, és a tudása ilyen téren nem biztos hogy relevánsabb mint egy főállásban ezzel foglalkozó szakembernek.

driver70 2021.01.09. 13:54:15

@midnight : akkor a miénk kivétel.40körüli

Nylul 2021.01.09. 13:55:20

@driver70: Én a helyedben komolyan elgondolkodnék a háziorvos-váltáson.

driver70 2021.01.09. 14:06:21

@Nylul: eszemben sincs.Halkan jegyzem meg,hogy van még néhány eü-s ismerősöm,de egyikük sem tolong a vakcináért

#szájbergyerek# 2021.01.09. 14:48:40

Követelte a faxom!
A covid ürügyén ránk erőltették a maszkot, aztán a korlátozásokat, most pedig az oltást próbálják.
Nem gyanús, hogy ezzel akarnak egy százharminckettedik éket verni az emberek közé?
Most épp az oltáspártiak "követelik", hogy oltsák be a nem oltáspárti buta prolikat azonnal.
Hát egy lóf@szt!
Kik vagytok ti, hogy ítélkeztek mások felett?
Majd ha 2-3 év múlva sem döglesz bele vagy zombulsz be tőle akkor talán elgondolkodom rajta.

driver70 2021.01.09. 15:10:30

Én szegregációt szeretnék.Legyenen külön boltok a vírusfetisisztáknak és a normálisan gondolkodóknak.Az egyikben tudják tartani akár a 3m távolságot is és nézegethetik egymás oltási lapját Természetesen mindezt szkafanderben A másikban pedig a 2019-ben megszokott módon vásárolhassunk.Ugyanezt akár a BKV-ra is lehetne alkalmazni.

MaCS_70 2021.01.09. 16:05:49

@driver70: @#szájbergyerek#: Miután egy nagyon jó barátom szinte az 50. születésnapján halt bele a COVID-ba és a tágabb környezetemben is elég rendesen aratott ez a kór, továbbá a betegségen átesett baráti családok többsége még sok hónap elteltével sem tudott lábra állni, baromi kíváncsi lennék arra, hogy milyen ember az, aki a rögeszméi alapján bárkinek ezt kívánja...

MaCS

MaCS_70 2021.01.09. 16:12:07

@driver70: Én viszont sajátos okok miatt orvosokkal vagyok körülvéve, egymástól függetlenül a régi barát háziorvostól indulva a fertőzöttekkel napi szinten tömegesen találkozó osztályos orvoson keresztül a COVID-szakértő kutatóig. És bár egymást nem ismerik, de egybehangzó véleményük szerint felelősségteljes orvos nem támogathatja az általános oltásellenességet.

MaCS

HaD 2021.01.09. 16:12:44

Pofátlan egy cikk...ezzel szemben a tények: a járványt NEM a járványkezelési protokol szerint kezelték ...ez messzebre mutat mint az elit alkalmatlansága ez szándékos...ennyire hülyék nem lehetnek alapon. Az embereket dezinformálták és dezinformálják folyamatosan a teszt kell nem kell a teszt jó nem jó...a gazdaság miatt kell a lazaság a gazdaság mellékes ....az embik jöhetnek megheznek az embik kussoljanak otthon...a halottak valamiben meghaltak vagy ép másban, a kezeletlenségben....handabanda a járvány kezdetéröl...és mindenröl. A lényeg hogy a birkanyáj fusson a karám egyik sarkából a másikba,...tesztelés ,társadalmi kísérlet. Nézzük meg hogy mi van ha letiltjuk mondjuk a thülyéknek a tüzijátékot...mit lépnek??? ...és végül mikor már meg vannak zavarodva nézzük meg hogy egy (amúgy jogosan szigorú klinikai kutatási lépcsöket mellözve) bedobott kezelésre ugranak e...az egyik bibsi elit tag oltat mert ezzel utat példát a másik nem oltat mert ö egy fsza gyerek aki kivárja a sorját(milyet is viki:)?)...ezek a tények. A mellébeszélés ötletelgetés meg maradjon a buris gojoknak....gondoljunk már bele...ha egy stratégiai gyógyszer pl. nem egy a kibocsájtó állam rendelkezéseben kerülhet felhasználásra hanem mongyuk ha a zsidók 2x annyit fizetnek érte akkor hagy vigyék...ez milyen járványügyi kategória???....olyan hogy nesztek bmeg mi ezt is megcsinálhatjuk

HaD 2021.01.09. 16:21:27

a cikkíró jobb ha mebarátkozik azzal a ténnyel hogy nem háborús(szerencsére) módszerkkel takarítják el a bibsi elit gazdasági szarkupacait...most ép azzal hogy a kisemberekkel fizettetik meg a 2008´-as bukót amit nem tudtak az emút 10 éveben a szönyeg alá seperni...döntik be a megtakarításokat inflálják el a pénzeket allokálkák a tökét...mellesleg bedöntenek szektorokat amibe majd bele lehet forgatni a kilopott zs-t

HaD 2021.01.09. 16:28:53

...ja és mint látható némely hozzászólásból már látható sikeresen új alapokra helyezik a szegregációt...

HaD 2021.01.09. 16:34:12

..és lehet csócsálni hogy "asszonyság" e a megfelelö szó amit egy sunyi kommunikáció és agitprop kitalált:):)

#szájbergyerek# 2021.01.09. 16:42:06

@MaCS_70:
Mert mit kívántam és kinek?
Ez nagyon félrement szerintem.

A "rögeszméimről" meg csak annyit, hogy egyelőre jobban tartok az oltástól mint a covidtól. Ennek ellenére nem bíztatok arra senkit, hogy ne adassa be magának és nem "milyenemberezem" ezért.

Erőnyerő 2021.01.09. 16:56:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen, súlyos tárgyi tévedést követtem el. Nagyon sajnálom, és köszi az észrevételt. Pedig sok infót kaptunk róla, és az oltáskor is van részletes, írásos tájékoztatás, tehát logikus magyarázat nincs. Csak annyira akartam, hogy átmenjen, amit fontosnak érzek. Még 1X köszi.

Ménár Atya 2021.01.09. 16:57:33

@HaD:
Hm, tehát a zsidó háttérhatalom műve az egész, akik szerint el kell különíteni a Zembereket, meg lorbi kotalálta ,hogy kísérletből tícccsák be a tűzijátékot....,igaz hogy az ellenzék erőltette a legjobban, szerintem helyesen amúgy, de így kis ferdítéssel jobban kijön a zsidó világhatalmi összeesküvés.......
Hát, szerintem neked teljesen más oltás kellene, nem covid ellen................

Ekrü 2021.01.09. 17:22:58

@Ménár Atya:
"A gond az általad vázolt oltás utáni nyitással, hogy a nem oltatók lebetegednek, és leterhelik a végletekig az eü rendszert, ezért mást sodornak veszélybe."-A vírus nem mindenkire hat súlyosan,a kórházba kerülők száma sokkal kevesebb a fertőzöttekéhez képest és főképp az idősebb korosztály közül kerül ki,ők pedig miután veszélyezettebbek inkább beoltatják magukat.Azért nem mindenki oltásellenes,sokan oltatnak,ha másért nem is de szeretnének utazni,moziba menni stb.Nálunk hiába nem lesz korlátozás,ha a többi országba csak úgy mehetsz,hogyha bemutatod az oltási könyvet,akkor bizony előbb-utóbb úgy is beoltatja magát mindenki.

Ekrü 2021.01.09. 17:30:44

@HaD:
" Az embereket dezinformálták és dezinformálják folyamatosan a teszt kell nem kell a teszt jó nem jó...a gazdaság miatt kell a lazaság a gazdaság mellékes ....az embik jöhetnek megheznek az embik kussoljanak otthon...a halottak valamiben meghaltak vagy ép másban, "-Hát,ha valaki össze-vissza elolvas mindenféle baromságot ahelyett,hogy a hivatalos helyről tájékozódna,az bizony úgy jár ahogy te....

driver70 2021.01.09. 17:46:10

@Ekrü: A hivatalos helyekről további baromságokat hallhat.Nem kevés példa van erre is.A lényeg,hogy rettegjen a nép

Ménár Atya 2021.01.09. 17:55:28

@Ekrü: Persze, nem mindenkire hat egyformán, nem is ez a gond, hanem az hogy a világon egy eü rendszer sem erre készült hogy sok súlyos fertőző beteget lássanak el, és ezért más szakágak leálljanak.
Láthattuk az olaszokat,spanyolokat,belgákat,milyen állapotok lettek pillanatok alatt.
Nálunk a lesajnált eü rendszer szerencsére eddig jobbnak bizonyult eddig mint az övék.
Igaz nem kapsz kaviárt, de jut hely és ellátás még mindenkinek.
Viszont műtéteket kell elhalasztani, és a krónikus betegek láthatóan fogynak kovid miatt.
Na már most ha azon múlik valaki másnak az élete, hogy beoltatom e magam, akkor nem sokat gondolkodok ezen, az eddigi oltásokat is túléltem, nem vagyok rizikó csoportban, mégis beoltatom magam,, miattam senki ne haljon meg.
Persze lehetne ezt másképp is nézni,a vírus egy természetes szelektáló, kiírtja a beteg,és / vagy idős egyedeket, több lehetőséget nyújtva a túlélőknek.
De a mai szociális ,gazdasági helyzetben ez már nem elfogadható, ezért oltunk, gyógyítunk.
Apám pl már elég idős, hasznot már nem hajt a többségnek, mégis inkább othon szeretném látogatni amíg lehet, mint virággal halottak napján, de a szomszéd nénit sem akarom sírba tenni, pedig szipirtyó.
Amúgy a megoldás,bizonyos jogok oltáshoz kötése,pl az utazás, vagy étterem, szórakozás,fesztivál stb.
Előbb utóbb meglesz a kívánt 60 %.
Magam részéről beteg sem szeretnék lenni ha megúszhatom, tehát oltok.
Környezetemben eddig 11 covidos volt más más ismeretségi körből.
2 észre sem vette, csak hordozta,tesztelésnél derült ki.
Egy család 4 tagjából akik egész nap egy lakásban tartózkodtak, egyik szülő,egyik gyerek lett fertőzött, láz,fáradtság, a másik kettő nem kapta el, ez is érdekes.
négynél láz fáradtság szaglás vesztés, de nem rosszabb egy enyhe influenzánál.
1 cukorbeteg 3 hét fekvés, láz rosszullét szenvedés.
egy házaspár 48 és 52, 2 hete kórházban mellhártya és tüdőgyulladás, ill tüdőgyulladással, minden szar tünettel, semmiféle alapbetegséggel.
Hát ez alapján is az oltatokra szavazok.

Ménár Atya 2021.01.09. 18:03:41

@driver70:
Te, a nép nem retteg, ha így lenne ki sem mozdulnának, ellenben tömve a boltok, plázák.
Mondjuk meg is lett az eredménye.
Én az első hullámban 600 halottat tippeltem, az intézkedések, és a betartásukra alapozva.
Hibának tartottam a külföldi utazás engedélyezését, ill a visszatérők nem kellő elszigetelését karantén alatt, előre fogadtam ismerősőkkel, akik" orbán kamuvírusoztak" hogy a második hullám szívás lesz, és legalább 3000 plusz halott lesz dec 31-ig.
Hát én is mellényúltam mert majdnem 10000 lett.
A kamuvírusozó ismerőseim ma még dugás közben is maszkot húznak szerintem, és már nem akarnak kezet fogni senkivel :D
Pedig csak annyi kellett volna, hogy kerülni kell a tömeget és fertőtleníteni amikor csak lehet, no meg most már oltatni ha lesz oltás.

kvadrillio 2021.01.09. 18:21:25

“A Jóisten küldött nekünk hősöket” – Orbán Viktor köszöntötte Keleti Ágnest...???????????! hősöket ????? RENESZÁNSZOZÓKAT !!!!! :o)))
jKELETI-KLEIN ÁGIKA....jahhh,,, ritkacsúnya csaj volt, lefeküdt az akkori sport-gurunak valszeg előnyökért, aztán 56-ban lelécelt a hazájába , izraelbe, míg 11 millió magyar itthonmaradt !!!
AZ 1 PERCES SPORTTELJESÍTMÉNYE PEDIG AZ UTÁNA KÖVETKEZŐK SOKKAL NEHEZEBB SPORTFIGURÁIHOZ KÉPEST LEPKEFING VOLT !
ZSIDÓKÉNT HAZATELEPÜLT, OCCT KIEMELT NYUGDÍJAT ÉLVEZ SOKÉVTIZEDEK ÓTA, AVAGY ŐK 50 %-OS NYÖGDÍJEMELÉSEKET KAPNAK 3X 1 ÉVBEN !!!!  NAMEG VÉGTELEN KÁRPÓTLÁSOKAT A MIKÉRT IS ??? HÁ...MERŐK A ZSIDÓK MAGYARORSZÁGON ! :o)))))))))))))))))))))BAZDMEGORBÁN !

driver70 2021.01.09. 18:27:43

@Ménár Atya: Én nem azt mondtam,hogy retteg a nép,hanem hogy ezt szeretnék elérni.Szerencsére egyre kevesebben dőlnek be a sok baromságnak ami a médiából folyik.A számokat még mindig nem szabad elhinni.A legtöbb országban játszanak a statisztikával.A pénz nagy úr

Ménár Atya 2021.01.09. 18:40:41

@kvadrillio:
1.Érthetetlen, hogy jön ez az oltásos témához, vagy eltévedtél, vagy buta vagy.
2. Az olimpiai aranyat azért nem osztogatják, gondolom te ilyen tornából felmentett vagy ,hogy ekora marhaságot hordtál össze.
Azért az egy percért, vagy egy század gyorsulásért, éveket dolgoznak, te csak a végeredményt látod a tévében és ez alapján mondod a blődségeid.
Te miért nem lettél olimpiai bajnok?
vagy teljesen alkalmatlan vagy rá, vagy lusta, vagy mindkettő.
Az is homályos, hogy a rasszista náci homofób,xenofób orbán miért zsidóbarát???????
A jobbikos haverjaid azok szeretik ha zsidó fityma nélküliek húzzák fel őket bábozni a hosszúcicire, lásd Soros és a Jákob jobbikos homokos elvtársad ha esetleg nem értenéd.
Amúgy te ha lefeküdnél Sorossal megint vagy Szájerrel, akkor sem lennél olimpiai sőt még kiscsoportos ovis bajnok sem.
Amúgy a tornáról láthatóan fingod sincs.
De ez még mindig nem változtat azon , hogy mi köze ehhez az oltásos poszthoz?

Ménár Atya 2021.01.09. 18:43:44

@driver70:
Mire gondolsz, melyik számokat?
Ellenzék szerint pl sokkal több a covid halott, főleg a temetetlen........ :)
Én a környezetemben láttam súlyos kovidost, ez alapján is oltatom magam, a faxom akar kifeküdni esetleg, ha egy szúrással megúszhatom.

driver70 2021.01.09. 19:09:25

@Ménár Atya: A halálozási adatok és a fertőzöttek száma is felfelé van tolva bőven.Nem kevés példát tudnék erre. Ezek az infók nem a Facebook ről származnak ,hanem orvosoktól és az állami szférában dolgozó ismerősöktől

Tisztességes Természettudomány 2021.01.09. 19:40:25

1. A csimpánzvírus vektor pontosan annyira nem kavar be a génállományba, mint ahogyan az elfogyasztott szotyi sem fejlődik napraforgó ültetvénnyé a beleinkben.
2. Nem azért görcsöltek több hónapon át a fázis3-mal, hogy bárkinek össze kelljen tojnia magát a félelemtől. Van elég tudományos bizonyíték a vakcina hatásosságára és veszélytelenségére is.
Én csak azért nem oltatom magamat azonnal, mert a kockázatmentes csoportba tartozom, és másoknak nagyobb szüksége van a vakcinára.

Ménár Atya 2021.01.09. 19:41:04

@driver70:
Most összeomlottam, akkor az ellenzék megint hazudik, szerintük lefelé van tolva :)

MaCS_70 2021.01.09. 20:04:48

@Ménár Atya: Vélhetően nincs semerre sem tolva, csakhogy borzalmasan magas a látencia. A valós szám sokszorosa a közzétettnek, egyébként meg éppen ezért a nyers számok semmit sem mondanak, aminek talán van értelme, az a pozitív eredmény / összes teszt mutató.

MaCS

driver70 2021.01.09. 20:07:38

@Ménár Atya: melyik ellenzékre gondolsz?Arra amelyik úgy csinál mintha ellenzék lenne vagy arra amelyiket a Fidesz finanszírozza

driver70 2021.01.09. 20:09:11

@MaCS_70: a tesztek még mindig semmit sem érnek .Erre felesleges hivatkozni

Ménár Atya 2021.01.09. 20:14:19

@MaCS_70:
Szerintem sincs. Hiszek a virológusoknak, ők kezdetektől mondják, hogy a fertőzöttek valós száma 10-15 x több lehet mint aki a tesztelésnél lett felderítve.
Eddig bejött amit mondtak, nem érdekel egyik politikai platform sem bármit hadovál, maradok annak a véleményénél akinek ez a hivatása.
Tehát oltaom magam amint sorra kerülök.

Ménár Atya 2021.01.09. 20:14:49

@driver70:
Bármelyikre, mindegyik csak rinyál.

Ménár Atya 2021.01.09. 20:19:32

@Tisztességes Természettudomány:
A kifogásod nem jó.
Ha nem tartozol rizikófaktorba, akkor úgy is csak akkor kapsz, ha sorra kerülsz a vakcinamennyiségnek megfelelően, tehát ezzel senki elől nem veszed el a vakcinát.
Ha viszont olyan a munkád, hogy első körben kapnál, és te úgy érzed hogy mivel fiatal egészséges felnőtt vagy, aki simán átesik pár nap alatt , akkor minden tiszteletem a tiéd, én is így tennék a helyedben, bár mondjuk egészségügyi dolgozóként ez is rizikós lenne ,mert fertőzhetsz.

Vén motoros 2021.01.09. 20:23:27

@kvadrillio: Látod, milyen ügyesek ezek az izraeliták? ötszörös olimpiai bajnokok lesznek, meg 100 évig élnek. Mi akadályoz meg téged, hogy utánuk csináld? Talán a tehetség, a sorgalom, kitartás hiánya? [Egy goj.]
(Mellesleg anyám a Dobó Katica gimnáziumban - iskola szinten - gerenda bajnok volt. Nem egy könnyú dolog, ha nem esett le ezerszer a gerendáról, akkor egyszer sem. Igaz, ez nem ma volt, hanem 82 évvel ezelőtt. Ő most 98 éves, és hál' Istennek él. pedig ő is goj... Csináld utána azt, amit anyám csinált. A gerendát, meg a 98 évet. Nosza! De te inkább magadat gyilkolod, tudod-é, hogy a rosssz epe ÖL?!)

luis5 2021.01.09. 20:47:23

@kvadrillio: 1 olimpiai arany lehet véletlen na de 5......ne hulyeskedjunk

luis5 2021.01.09. 20:50:47

Én azon vagyok ledobbenve hogy az idosotthonok apoloinal+eü dolgozóknak nem kötelező az oltás.
Ők vastagon veszélyeztetné kiszolgáltatottság embereket...

birka menet 2021.01.09. 20:55:20

@luis5:

OLTÁSI KAMU van, nem oltás. Majd gondolod, hogy pont az oltásnál fog müködni ortbán teljesen szétkúrt egészségügye?

Hamarabb lesznek a focidrukkerek beoltva mint az eü dolgozók.

birka menet 2021.01.09. 21:01:34

@Ménár Atya: "Láthattuk az olaszokat,spanyolokat,belgákat,milyen állapotok lettek pillanatok alatt.
Nálunk a lesajnált eü rendszer szerencsére eddig jobbnak bizonyult eddig mint az övék."

Te Dr. Ész Tóni, az eü fejettségét marhára nem a fertözöttek száma mutatja meg, mert az eü arról nem tehet, hogy az emberek mit csinálnak a kórház területén kívül!

Az eü fejlettségét sokkal inkább az mutatja meg, hogy akit kezelnek, abból mennyit mentenek meg. Ezen a téren a halotti rátában Orbanisztán világrekorder, magyarul az eü (de sokkal inkább az azt irányító orbán) a világ legszarabbja.
Szintén világrekorder Orbansiztán acovid fetözésben meghalt eü dolgozók számában. Magyarul, az eü (de sokkal inkább az azt irányító orbán) a világ legszarabbja.

élhetetlen 2021.01.09. 21:18:25

@Ekrü: „Hát,ha valaki össze-vissza elolvas mindenféle baromságot ahelyett,hogy a hivatalos helyről tájékozódna,az bizony úgy jár ahogy te....”. Lennél olyan nagyvonalú, hogy eláruld, te melyik hivatalos helyről tájékozódsz? Mert a vakcinainfo.gov.hu-n csak ennyi van: „A lekötött oltóanyagok között találunk oxfordi és amerikai vakcinákat is, a kormány emellett izraeli, kínai és orosz fejlesztőkkel is tárgyal.”. Ennyi, semmi több. Tehát olvasom a sok baromságot, egyik vakcináról azt mondják, hogy pár hónapos védettséget ad, a másikról azt, hogy több éveset. A vakcinákról hol van hivatalos tájékoztatás? Vagy neked az idézett mondat elég ahhoz, hogy választhass, vagy a választás lehetőségét sem kéne megadni, tolják belém, ami kéznél van? Tényleg érdekelne, hogy hol szerzed meg hivatalos helyről ezekre a kérdésekre a válaszokat.

Ménár Atya 2021.01.09. 21:29:08

@birka menet:
Fitymatyi már megint tolod a hülyeséget.
Bár most tényleg szarul állunk szerintem is, tavasszal jól kezelték ennek ellenére.
Most , ahogy nézem a híreket, mindenki lefeküdt a gazdasági érdekeknek.
Tudod 30000 olasz halott -600 magyar, ezek alapján sehol sincs az olasz eü, vagy a belga, angol svéd,portugál francia.
Ez volt tavasszal.
Most szarabb a helyzet, de még mindig nem omlott össze az eü, ellátnak midenkit, felszerelés , anyagi forrás, ember van.
Bár erről is hazudozott az ellenzék folyamatosan, mint pl most is hadházi kutya, aki felfedezte a covidos halottak tömegét szentendrén..........
Te tényleg ennyire ostoba vagy, vagy diktálják neked a dk-ból feriék, mit kell írnod? :)
A lényeg, hogy te mint DK-s pártkatona ,ne oltasd magad, végül is ti utasítjátok el legjobban az oltást, én meg nem sajnálom a fajtátokat :D

Ménár Atya 2021.01.09. 21:31:33

@birka menet:
Ne zavarjon az a tény, hogy már az időseket oltják...................
B+, nem fáj a légzés, mármint hogy koncentrálnod kell minden eszeddel nehogy elfelejts levegőt venni :D:D

Ménár Atya 2021.01.09. 21:32:41

@Vén motoros:
Ügy sem érti, lényeg , hogy zsidózhasson és mást hibáztasson a saját lustaságáért, az egyszerűbb.

Ménár Atya 2021.01.09. 21:38:50

@élhetetlen:
Jelenleg tök mindegy melyikkel szúrnak, ha veszélyeztetett vagy akkor bármelyikkel oltasd magad, az eu engedélyezte, tehát jó, neked mint ellenzékinek mindenképp el kell fogadnod.
A virológusok szerint bármelyik amire mi azt mondjuk jó, az jó, eu sem kellene.
Az orosz a kínai is jó lesz.
Az orosz ellenesek hülyék, eddig vergődtek, meg orbánt kezdték ki, hogy putyinnak fekszik le a szar vakcinát akarja behozni, erre merkel mami közös orosz német vakcinagyártás-fejlesztésről tárgyal........
Hát az élet mindig megcáfolja a Zorbán a patás teóriákat.
Biztos Merkel megakarja öletni a németeket orosz vakcinával :)

élhetetlen 2021.01.09. 22:16:53

@Ménár Atya: „Én a környezetemben láttam súlyos kovidost, ez alapján is oltatom magam”. Ezt megértem. Te azt nem érted meg, hogy mi a tétovázók problémája. Nincs hivatalos tájékoztató, hogy melyik vakcina mit tud, csak annyi az info, hogy vakcina. Csak cikkek vannak, hogy az egyik pár hónapos védettséget ad, a másik több éveset, nem választhatsz, részben ismeret hiány miatt, részben azért, mert nem látod a szerződéseket, hogy mikor mi jön be, amiből választhatnál, és akkorra kérsz időpontot, mikor rendelkezésre áll az info. Most az van, hogy, regisztrálj, regisztrálj, és majd beléd tolják, ami kéznél van. Ehhez még a szöveg, hogy aki nem regisztrál, az később sem kaphat oltást, kicsit arra emlékeztet, mint mikor az ment a nyugdíjnál, hogy aki nem lép vissza az államiba, az onnét semmit nem kap, aztán mégis. (zsarolás). Tehát jó lenne egy kis megbízhatóság vagy valami.
Más. „Igaz nem kapsz kaviárt, de jut hely és ellátás még mindenkinek.”. Nem igaz. Tavaly márciusra lett volna időpontom a gerincklinikán, törölték, majd szólnak, júliusban érdeklődtem, ja, nem lesz másik. Akkor nézzük az ortopéd klinikát, (deréktól felfelé jól vagyok, de azalatt vannak gondok), nov.26-ra kaptam időpontot egy beszélgetésre, azt is törölték. Ha az idén valamikor újra vesznek fel várólistára embereket, de mindenki jelentkezik, aki tavaly kiesett, (meg aki még az idén ki fog esni), akkor az idén sem jutok el orvoshoz. Tudom, neked nem számít két év az én életemből. Ennyit az ellátásról.

élhetetlen 2021.01.09. 22:47:31

@Ménár Atya: Ez komoly! Ha azt mondom, hogy jó lenne hivatalos tájékoztató a vakcinákról, hogy melyik mit tud, és meddig, és ez alapján lehessen választani, akkor már ellenzéki vagyok? Én azt hiszem, hogy a különböző cégeknél gyártott vakcinák különböznek. Nem, mint ellenzéki, csak, mint egy gondolkodó ember látom úgy, hogy kéne ismertetés. Te meg tudod, hogy mit aptyuk tész, mindig jó az, neked mindegy, hogy melyiket kapod. Te az oroszokról, Orbánról, Putyinról , Merkelről beszélsz, én meg a vakcináról. De azt hiszem, így maradsz, és én is. Kár folytatni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.01.10. 00:28:27

@élhetetlen:

"olvasom a sok baromságot, egyik vakcináról azt mondják, hogy pár hónapos védettséget ad, a másikról azt, hogy több éveset."

Ne viccelj, nem telt még el elég idő ahhoz, hogy biztosra meg lehessen mondani, mennyi időre ad védettséget. A Moderna vakcinájára mondott több éves védettség hitelességét némiképp bizonytalanná teszi az a tény, hogy egyrészt ezt a cég vezetője állította, másrészt nekik sem volt elég idejük a védettség hosszának megállapításához.

élhetetlen 2021.01.10. 02:02:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na, ez megint nem jött össze. "olvasom a sok baromságot, egyik vakcináról azt mondják, hogy pár hónapos védettséget ad, a másikról azt, hogy több éveset.". Ez Ekrünek volt válasz, aki szerint hivatalos helyről kell tájékozódni, amire azt írtam, hogy olyan nincs. Erre te, hogy honnét tudnák, hogy mire képes a termékük, mert még nem volt elég idő, ezt vesd össze Ekrü szövegével, hogy hivatalos helyről tájékozódj, és utána magyarázz nekem.
Ettől függetlenül minden fejlesztő tud valamit a saját termékéről, ami nem publikus. De ember küzdj, és bízva bízzál, de kiben? Aki előbb, szállít, vagy olcsóbban, de nem tudod, hogy mit, mert nincs info? Pedig az engedélyező szervek a doksik alapján kell, hogy tudjanak részleteket. Sőt ezt az infót tovább is adták a magyar szerveknek. De nekünk, gyalogoknak ehhez semmi közünk, mi fogadjuk el, hogy a fürkészek és portyázók tudják, hogy nekünk mi a jó. Aha. Nem hiszem, hogy érdemes folytatni ezt a beszélgetést.

élhetetlen 2021.01.10. 02:15:21

@Ménár Atya: Ez kimaradt, most undok leszek, mert felbosszantottál a „neked mint ellenzékinek”-kel, a „Merkel megakarja öletni”, helyesen meg akarja öletni, mert a megöletni tartozik össze. További jó munkát, te nagyon magyar, elkötelezett Orbán hívő! (OK. Biztosan csak elütés volt!).

Ménár Atya 2021.01.10. 07:54:53

@élhetetlen:
Szerintem nem fogtad fel amit írtam.
Nem kötelező oltatnod, sem regisztrálnod.
A regisztráció csak annyit jelent, ha megjön a kívánt mennyiség akkor aki mindenképp oltatni akart és regisztrációs listán van megkapja az oltást ahogy sorra kerül.
Aki valamiért habozik,mint te is az meg akkor kapja meg,amikor lesz tartalék és kéri.
Az oltásnak nem feltétele a regisztráció, de jól lehet ezzel is pánikoltatni az embereket.
Más
Ha fentebb olvastál volna , nem írnál hülyeséget a várólistákról.
Kb ezzel érveltem, az oltáselleneseknél, hogy ha nem oltat, és ez a nyavaja tömegesen marad, akkor bizony más szakágak csúszásban lesznek, és a valóban halaszthatatlannal foglalkoznak csak, de az ellenzék riogatásával szemben , a fontos műtétek, nem maradnak el, sőt, még szülni is lehet, nem kell 18 hónapig visszatartani a gyereket.
A gerinced,izületed várhat, én is várok, marék gyógyszer és egy merevítő meg földön fekvés időnként.
Na ezért nem kell hezitálni az oltáson.
Jogod van tájékozódni, tedd azt, de az hogy melyik gyártó mit mond meddig véd az oltás, ebben a helyzetben lényegtelen, és értelmetlen.
Tudod messziről jött ember azt mond amit akar, fletó meg azt amit hallani szeretnél.
"Tudom, neked nem számít két év az én életemből. Ennyit az ellátásról."
Akkor oltasd magad, nehogy három legyen.
Gondolom nem veszed észre , hogy önmagad cáfolod?!
Sokat kell várnom.....de nem oltatok, mert gonosz orbán nem mondja meg melyik vakcina a jó.......
Na akkor , orbinak annyi a köze a vakcinához, hogy beszerzi, sajnos az eu ezért is hisztizett, mert ő nem csak nyugaton, hanem keleten is tapogatózott, ellenben kategórikusan kijelentették, hogy csak az eu engedélyes vakcinát engedik, igaz keletit nem is vizsgáltak mert ráérünk van itt ember meg a koporsókészítőknek is legyen már jó évük......
az 500 milliós eu 440?????????????millió adagot kötött le,későn, ezért most várakozunk
Orbi 17 milliót-ellenzék: ez sok.....most tényleg, aki szerint sok, menjen a 3,14 csába.
ráadásul eu-n keresztül, tehát az ár is eu kialkudott.
Az ellenzéki gondolkodás szerint, nem tarthatok raktáron sót, csak annyit ami aznap épp a levesbe kell, a holnapit vegyem meg holnap..................

Ménár Atya 2021.01.10. 08:08:20

@élhetetlen:
"Te meg tudod, hogy mit aptyuk tész, mindig jó az, neked mindegy, hogy melyiket kapod."

Tévedsz, ismét zsákutcába mentél.
Fentebb írtam, hogy szerintem tavasszal teljesen jól csinálták, most viszont elkúrták, mint fletó az országot.
Hibának tartottam, az emberek külföldre engedését nyáron, hiba volt hogy nem volt szigorú karantén, és ideiglenes zárás felesleges rendezvényeken (sport, színház,mozi, szórakozóhely)
Sajnos ebben követte az eu irányvonalat,meg is lett az eredménye.
Attól, hogy oltáspárti vagyok, még nem vagyok Orbán hívő.
Orbán hívő attól vagyok, hogy mint szimpla senki jobban élek mint a szocik alatt.
Nem rabolják el a jövedelmem felesleges adókkal, a gyerekek után kedvezményt támogatást kapok, nem sarcot mint a szociknál, ahol bűn volt, hogy csak kettő van és dolgozni merek a feleségemmel, ezért szar sem járt mert ugye jól éltem, igaz alig kerestünk ha visszaosztom a költségeket.
Nem volt 15 gázáremelés, és még a gyerekek nyelvvizsga díját ,kresz oktatás díját is visszatérítették.
nyáron 5000 ft/ hét-ért mennek táborba, mert támogatják, fletó alatt ez olyan 50-70 ezer/ fő /hét volt.
Na ezekért vagyok inkább a jelenlegi kormány szimpatizánsa.
Fletó uralma 10 év gazdasági visszaesést okozott.
Ettől még oltasd magad minél előbb, akkor bejutsz majd kezelésekre is.

Ménár Atya 2021.01.10. 08:19:49

@élhetetlen:
Igen néha elütök, néha hibázok, nincs tökéletes ember, de ha azt mondom hüjevagyakkormégértedhogyhülyéregondoltam.
Amúgy felesleges a nyelvnáciskodás, volt már aki próbálkozott, aztán ő is hibázott, ilyenkor emlékeztetem az illetőt, hogy biztos azért,mert ő egy vidéki tanulatlan buta fideszes :D
Más:
"Sőt ezt az infót tovább is adták a magyar szerveknek. De nekünk, gyalogoknak ehhez semmi közünk, mi fogadjuk el, hogy a fürkészek és portyázók tudják, hogy nekünk mi a jó. Aha. Nem hiszem, hogy érdemes folytatni ezt a beszélgetést."
Kissé tudatlanságra vall ez a gondolatmenet is.
Fürkészeket letiltotta az Eu, csak azt lehet amit ők engednek azon az áron amit ők alkudnak ki, annyit kapsz amennyi jut épp, mert elbaxták a rendelést, mind mennyiségileg, mind határidőben.
Na akkor ezek alapján erről veled tényleg értelmetlen a beszélgetés, főleg az internet világában ahol minden infót megtalálsz ha keresed kicsit. Kár a magyar kormányt hibáztatni az elbaltázott eu hibái miatt.
Cseh ország segítséget kért az eu küldött 30 lélegeztetőt, mi 150 db-ot. Ennyit az okostojás eu ,és magyar ellenzéki vezetők hozzáértéséről.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.01.10. 09:04:22

@élhetetlen:

Már rég elmúlt az újév, józanodj ki, légy szíves, mert olyan zagyvaságot írtál, ami sajnos értelmezhetetlen.

élhetetlen 2021.01.10. 17:22:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ekrü szólt be valakinek, hogy „Hát,ha valaki össze-vissza elolvas mindenféle baromságot ahelyett,hogy a hivatalos helyről tájékozódna,az bizony úgy jár ahogy te....”. Erre írtam, hogy nem lehet hivatalos helyről tájékozódni. Esetleg olvasd el újra, hogy mire válaszoltál, és, ha akkor sem érted, arról én nem tehetek. Ennyi volt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.01.10. 18:20:10

@élhetetlen:

"Esetleg olvasd el újra"

Annyira azért nem érdekel, kivel miről vitatkoztál.

élhetetlen 2021.01.10. 18:41:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ja, de annyira azért érdekelt, hogy értelmetlenül beleszóljál. Erre írtam, hogy na, ez megint nem jött össze. Természetesen mindenbe beleszólhatsz, csak jobban néz ki, ha tudod, hogy mibe.
süti beállítások módosítása